A grafikus felületek evolúciója

Hamarosan...

Grafikus asztali környezet DOS rendszerekre

Egy - ma már - különlegesnek számító programozási projekt előkészítésébe vágtam bele.
Különlegesnek számít, hiszen kb. 30 évvel ezelőtt még lehetett volna értelme ilyenre szánni az időt és energiát, de ma már az idő jóval túlhaladt felette, és érdeklődésre aligha tarthat számot.

Mégis, mint feladatot, érdekes kihívásnak tartom.

Mi is (lesz) a Gloria? Egy DOS rendszerre (MS-DOS-ra, illetve a mai helyzetet figyelembe véve a FreeDOS-ra) épülő grafikus asztali környezet, ablakkezelő rendszer, azaz GUI (Graphical User Interface). Hasonló, mint az 1980-as években megjelent GEOS, GEM és társai. Nem önálló operációs rendszer, szükséges valamely MS-DOS kompatibilis rendszer előzetes fennléte.
Terv szerint képes lesz működni VGA módban (640x480-as felbontás, 16 szín), de elsősorban a VESA szabványban definiált hagyományos videomódokat támogatja (800x600, 1024x768, 1280×1024, illetve 32K, 64K, és 16.8M szín).
A felület gyorsbillentyűkkel és egérrel egyaránt kezelhető lesz, hasonlóan a megszokott Windows és Linux felületekhez. A jobb gombos környezeti menük és (remélhetőleg) a középső gomb (scroll) is támogatva lesznek.

                     Tovább a teljes íráshoz...

(...valakihez...)

Takarj be, sűrű őszi eső, rejts el, ne lásson a világ.
Ne hallják énekem, mert ki más értené, mint az esti köd, mely befogad és elveszít.
Tavasz volt, amikor egymásra ébredtünk, különös, sokatmondó Tavasz, égi jelekkel, és dallam volt minden fűszál, a kibontakozni akaró Élet zöld-arany csúcsokig ért, és a Mindenség visszfénye felragyogott harmatcseppjeimben, amint jött a reggel.
Öntözted gyökereimet, és én növekedtem partodon, zöldebbek lettek leveleim, és virágot hozhattam a Nap alatt.
És amint föléd hajtott a lágy nyári szél, megláttam tükrödben arcomat.
És Te dallammá formáltad tükörképemet, eget festve a földre, maradtam és mégis vittél, én őriztelek, és mégis engedtelek.
És kiáradtál, én pedig sodrásodba hajolva, együtt ringatóztam hullámaiddal, amikor az Idő szárnyra kelt, és titkos mélyéről életre keltett rég elfeledett álmokat.
Színekre bontottam a napsugarat, és Te gyönyörködtél szivárványos árnyékomban, de jött az ősz, és tudtad már, csak egy nádszál vagyok.

Felébredve, ez már furcsa-idegen táj. Halkan fúj a szél a nyárfák helyén.
Hova lettél, kedves Patak? Kiszáradt föld, ahova ingatag árnyékom vetül.
Hideg, sötét némaság... a szavak elhaltak, a köd elrejti a deres part felett gomolygó, áttetsző, furcsa bánatot.
Szelíd őszi eső... - lassan elmossa a tükrödbe karcolt jeleket, melyeket én hagytam, egy soha-nem-volt nyári estén, Neked.

Gondolatok a folyók eredetének kérdéséről

Talán sokan, akik érdeklődést, vonzalmat éreznek a földrajztudomány, és (vagy) a Természet különleges, érdekes helyei, nevezetes geográfiai pontjai iránt, elgondolkoztak, álmodoztak már azon, hol is eredhet egy-egy nagy folyó, milyen érzés lenne ott állni, ahol az első vízcseppek felbukkannak, ahonnan a folyam hosszú útjára elindul. Természetesen az ilyen gondolatok inkább csak a nagyobb, legalább országosan jelentős, híresebb folyókkal kapcsolatban foglalkoztatták az embereket. De a lokálpatrióta léleknek kedves, vagy akár legkedvesebb lehet a saját, szerény kis faluja, vagy a táj, ahol nevelkedett, bármilyen kicsiny legyen is az a falu, vagy kevéssé ismert az a vidék. Éppígy a kis folyók is ugyanúgy a szívéhez tudnak nőni az embernek, mint a nagyok... - sőt, a kis folyók gyakran emberközelibbek is ezáltal, és mivel általában csak egy-két tájegységet érintenek, erősebben kialakul a környéken élőkben a "mi folyónk" érzése.

A gondolat, a vágy, hogy eljussunk folyónk születésének helyére, felbukkant szívünkben, a feladat tehát adott. Azonban, aki kutatta már vízfolyások eredetét, és mindezt azzal a tudományos igényességgel kívánta végigvinni, hogy a végén biztos legyen benne, hogy a hely, ahova kitartó kutatómunkája gyümölcseként végül eljut, tényleg "az a hely", - nos, az tudja már: a feladat nem ilyen egyszerű. Nem elegendő általában kézbe venni egy részletesebb térképet, kijelölni rajta a vízfolyás kezdőpontját, odautazni, felkeresni, és szép emlékekkel hazautazni, lelkünkben a felfedezés örömével: "Voltam OTT"... - bizony, odáig sokszor hosszabb és rögösebb út vezet.

                     Tovább a teljes íráshoz...

(Marcal folyó, a vörösiszap-katasztrófa másnapján)

Eljöttem Hozzád... jöttem, sárguló, szürkülő őszi mezőkön, aszfalt-kilométereken át, kémlelve a ködös horizontot, ahol az ártéri fák állnak hallgatagon, jöttem, elszoruló szívvel.

Eltelt egy hónap is talán, mióta erre jártam, és mit sem sejtett akkor még a táj, ártatlan szelídségében az örökkévaló Élet sodrása lüktetett hangtalanul. Nyári estéken, amikor megszólalt a harang a faluszéli mezők felett, a lassan keletre szálló felhők peremén felizzott a múló nap búcsúüzenete, még a temetőkben is színesebb lett a virág, a közeli kocsmában, pohár bor tükrében üzent a holnap: igen, eljövök... bízz... Időtlen, különös, és mégis természetes, egyszerűségében is megfoghatatlan hangulat, melyben áttetsző harmóniában olvadnak össze korok és életek.

                     Tovább a teljes íráshoz...