(...valakihez...)

Takarj be, sűrű őszi eső, rejts el, ne lásson a világ.
Ne hallják énekem, mert ki más értené, mint az esti köd, mely befogad és elveszít.
Tavasz volt, amikor egymásra ébredtünk, különös, sokatmondó Tavasz, égi jelekkel, és dallam volt minden fűszál, a kibontakozni akaró Élet zöld-arany csúcsokig ért, és a Mindenség visszfénye felragyogott harmatcseppjeimben, amint jött a reggel.
Öntözted gyökereimet, és én növekedtem partodon, zöldebbek lettek leveleim, és virágot hozhattam a Nap alatt.
És amint föléd hajtott a lágy nyári szél, megláttam tükrödben arcomat.
És Te dallammá formáltad tükörképemet, eget festve a földre, maradtam és mégis vittél, én őriztelek, és mégis engedtelek.
És kiáradtál, én pedig sodrásodba hajolva, együtt ringatóztam hullámaiddal, amikor az Idő szárnyra kelt, és titkos mélyéről életre keltett rég elfeledett álmokat.
Színekre bontottam a napsugarat, és Te gyönyörködtél szivárványos árnyékomban, de jött az ősz, és tudtad már, csak egy nádszál vagyok.

Felébredve, ez már furcsa-idegen táj. Halkan fúj a szél a nyárfák helyén.
Hova lettél, kedves Patak? Kiszáradt föld, ahova ingatag árnyékom vetül.
Hideg, sötét némaság... a szavak elhaltak, a köd elrejti a deres part felett gomolygó, áttetsző, furcsa bánatot.
Szelíd őszi eső... - lassan elmossa a tükrödbe karcolt jeleket, melyeket én hagytam, egy soha-nem-volt nyári estén, Neked.

(Marcal folyó, a vörösiszap-katasztrófa másnapján)

Eljöttem Hozzád... jöttem, sárguló, szürkülő őszi mezőkön, aszfalt-kilométereken át, kémlelve a ködös horizontot, ahol az ártéri fák állnak hallgatagon, jöttem, elszoruló szívvel.

Eltelt egy hónap is talán, mióta erre jártam, és mit sem sejtett akkor még a táj, ártatlan szelídségében az örökkévaló Élet sodrása lüktetett hangtalanul. Nyári estéken, amikor megszólalt a harang a faluszéli mezők felett, a lassan keletre szálló felhők peremén felizzott a múló nap búcsúüzenete, még a temetőkben is színesebb lett a virág, a közeli kocsmában, pohár bor tükrében üzent a holnap: igen, eljövök... bízz... Időtlen, különös, és mégis természetes, egyszerűségében is megfoghatatlan hangulat, melyben áttetsző harmóniában olvadnak össze korok és életek.

                     Tovább a teljes íráshoz...